Az ASUS ZenBook széria mindig is klasszikus darabokat kínált, melyek stílusosak és kellően erősek a mindennapi feladatokhoz, nemrég pedig bemutatkozott a következő generáció, mely továbbviszi az elődök szellemiségét. Az új ZenBook 13 (UX325) és ZenBook 14 (UX425) nem akar semmi különlegeset kínálni, így elmaradt például a másodlagos kijelző vagy különleges touchpad, amit a jelenlegi paletta csúcsa kínál.
Cserébe viszont mindkét modell rendkívül vékony és könnyű, hiszen a ZenBook 13 például csak 13,9mm vékony és 1,07kg-ot nyom. Ehhez még hozzájön az akár 22 órás üzemidő is, mely reális esetben tényleg sokat használva is ki tud tenni akkor legalább két munkanapot. Mindkét modell Full HD felbontású kijelzőt kapott, a kávák pedig a kisebbik, 13 colos modell esetében mindössze 2,9mm-et tesznek ki a kijelző körül, a 14 hüvelykes modellnél pedig 2,5mm-ről beszélhetünk.
A hardveres erőről a 10. generációs Intel Core i processzorok gondoskodnak, melléjük akár 2TB-os PCIe SSD is kerülhet 32GB RAM társaságában, ez pedig egy ilyen hordozható formában igencsak komoly fegyvertény. A hangszórókat a Harman Kardon hangolta, kapunk WiFi 6 technológiát és Windows Hello támogatással rendelkező webkamerát is. A laptopot kinyitva az ErgoLift zsanérok megemelik a gépet a kényelmesebb gépelési élmény és a hatékonyabb hűtés érdekében.
A csatlakozások terén is jól el leszünk látva, hiszem a ThunderBolt 3-as USB-C csatlakozók mellett HDMI kimenetet, USB-A portot és microSD kártyaolvasót is kapunk, de sajnos a 3,5mm-es jack lemaradt róla, ezt a mellékelt átalakítóval pótolta a gyártó. Az újdonságok várhatóan augusztus környékén debütálnak majd, a hazai árakról pedig egyelőre nincs információnk.