Az okostelefonok és a technológiai megoldások rohamléptű fejlődésével manapság már a fizetés sem abból áll, hogy átnyújtjuk a bankjegyeket és visszakapjuk az aprót. A bankkártyák már hosszú évek óta rendkívül népszerűek, hiszen kis helyet foglalnak és nagyon sok helyen fizethetünk velük. Az új trend a mobilfizetés, melyhez egy okostelefonra vagy akár csak egy okosórára van szükség.
Több nagy hardvergyártó és szoftverfejlesztő cég is meglátta a mobilfizetésben rejlő hatalmas lehetőséget, az egyre népszerűbb folyamat egyik nagy nyertese pedig az Apple. A vállalat ugyanis az Apple Watch és iPhone sikereknek köszönhetően rögtön milliók számára tette lehetővé ezt az opciót, már csak az országok támogatása hiányzott. Ezen a fronton sajnos nem brillírozik a piac, hiszen rengeteg országban nem elérhető még az Apple Pay vagy akár más mobilfizetési szolgáltatás.
Hazánk egyelőre még a térképes sincs ezen cégek számára, viszont az Apple fejlesztése igencsak közeledik hozzánk. Jó néhány képernyőmentés ugyanis arról árulkodik, hogy hamarosan Németországban és Olaszországban is bevezetésre kerül a szolgáltatás. Ezt akár már a tavaszi bemutató keretein belül megerősíthetik, már ha lesz ilyen, ha nem, akkor pedig a nyári WWDC-n már egészen biztosan hallunk az Apple Pay terjeszkedéséről.