Hirdetés

Megvan az Audi Q4 e-tron kezdőára

Alig pár hete leplezték le a legújabb elektromos Audit, a hazai forgalmazó máris elérhetővé tette a konfigurátort, melyből kiderül, hogy milyen kezdőáron juthatunk majd hozzá a német óriás új elektromos autójához.

A legolcsóbb variáns 16 550 640 Ft-ról indul, cserébe egy 170 lóerős teljesítményű elektromos motort kapunk, a WLTP szerinti hatótáv pedig 335 kilométer, amit nyilván érdemes óvatosan kezelni. Ha nagyobb teljesítményre lenne szükségünk, akkor 19 099 530 Ft-tól indul a hivatalos alkudozás, hiszen erre az árra lőtték be a 204 lóerős változatot. Ezzel már egyébként a WLTP szerint akár 512 kilométert is el lehet menni, tehát összességében ez a verzió lehet az, amit a sokak által jónak értékelt 350-400 kilométeres hatótávot magabiztosan tudja hozni.

A teljesítmény abszolút megszállotjainak a 299 lóerős, nagyjából 21,5 millió forintért konfigurálható változatot ajánlanánk, viszont itt már csak 488 kilométert mértek a WLTP szerint, ami nem meglepő, hiszen az erő bizony a hatótáv egyik legnagyobb ellensége.

You May Also Like