Még több lóerőt és Ego módot kapott az új Lamborghini Aventador

Az olasz Lamborghini valamely modelljére szinte minden férfi vágyakozik, az Aventador pedig az egyik legismertebb széria. Nemrég a vállalat bemutatta a 2017 tavaszán piacra kerülő újdonságát, mely Aventador S néven az alapmodellt váltja majd le. Az új fejlesztés több pontban is komoly előrelépést kínál, így a nagyjából 100 millió forintos ár sokaknak simán meg fogja érni.

A jóval agresszívabb első lökhárító és a három fokozatban állítható hátsó szárny is a jobb aerodinamikai érdekében született meg, nőtt a leszorítóerő, stabilabb és kanyarsebességben is gyorsabb autót kapunk. A lóerőkből sem lesz hiány, a 6,5 literes V12-es egység 740 lovat képes kisajtolni magából, vagyis a korábbi modellhez képest 40 pluszban vagyunk.  A 0-100 megvan 2,9 másodperc környékén tövig nyomva pedig 350 körül van a vége.

A már jól ismert Strada, Sport és Corsa módok mellé becsatlakozik az Ego is, mely tulajdonképpen a sofőr kezébe adja az autót, saját beállításokat eszközölhetünk és rengeteg mindent személyre szabhatunk. A szénszálas kaszni nem újdonság, viszont a négykerék-kormányzás, az új multi-touch konzol és a gyári Apple Carplay támogatás az, így tényleg érdemi fejlesztéseket hajtottak végre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

You May Also Like