Hirdetés

Ha az RGB már nem elég egyedi

A gamer termékek piacán az RGB világítás volt az elmúlt évek egyik olyan trendje, amely látványosan letartolta a piacot. A perifériáktól indulva ma már az asztali gépekbe szánt belső hardvereken át a laptopokon keresztül egészen az olyan kiegészítőkig, mint a gamer székek megtalálhatóak.

Az ASUS ezen csavart egyet és év elején a CES 2020 alkalmával bemutatták a ROG Zephyrus G14-et, mely a Zephyrus családhoz hűen nem egy hivalkodó, bivalyerős és vaskos gamer erőmű, hanem egy stílusos, ám mégis erős mindenes, melyben ott rejlik a gamereknek szánt erő és az innováció is. A G14 ugyanis kétféle opcióval került piacra, hiszen az alapmodell mellett elérhető egy AniMe Matrix LED-es kiadás is, amelynél az előlapon 1251 darab kis LED áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy igazán egyedivé varázsoljuk a fedlapot.

Ezeket a LED-eket a gyártó Armoury Crate nevezetű szoftveréből vezérelhetjük, a lehetőségek tárháza pedig hatalmas. Egyfelől GIF animációkat, szövegeket és képeket is használhatunk, másfelől ezeket kombinálni is lehet, sőt elvileg olyan funkciók is elérhetőek vagy elérhetőek lesznek, mint az értesítések egy-egy új levél érkezéséről vagy az akkumulátor kapacitás kijelzése. Nem meglepő módon nekünk a GIF és a szöveg tetszik leginkább, hiszen az animációk egészen jó minőségben és kivehetően jelennek meg, míg a szövegekkel tényleg egyediek lehetünk, kicsit a tetováláshoz hasonlítva a dolgot.

Az is beállítható, hogy csak hálózati töltőre csatlakozva vagy akksiról is használjuk ezt a funkciót, illetve alvó módban is menjen vagy csak amikor ténylegesen használjuk a gépet. Összességében egy nagyon jó kis újításról van szó, melynek egészen biztosan látjuk majd még a folytatását és tovább faragott változatát. Mi azon sem lepődnénk meg, ha 2021-ben más gyártók is megjelennének hasonló fejlesztéssel, hiszen a hírek szerint nem csak globálisan, hanem itthon is olyan  jól fogynak az AniMe Matrix LED-es modellek, hogy hiány van belőlük.

Természetesen a LED-nélküli változatok is szuper gépek, a Zephyrus G14 minden bizonnyal 2020 egyik legjobb laptopja, mely könnyen lehet, hogy 14 colos méretével új kategóriát teremtett a gamer világban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like