Hirdetés

Aktív és elegáns lett a Samsung új okosórája

Néhány nappal a dél-koreai óriás új csúcsmobiljának debütálása előtt a Samsung bemutatta legújabb okosóráját, mely sok szempontból hű maradt az elődeihez, de jól látszik, hogy a vállalat figyelt a felhasználói visszajelzésekre, a végeredmény pedig számunkra nagyon meggyőzőnek tűnik.

A Samsung Galaxy Watch Active2 ugyanis jóformán az előző két modell egybegyúrása és továbbfejlesztése, hiszen egy elegáns, mégis aktív életstílushoz is remekül passzoló megoldást kapunk, mely a férfi és női csuklókon is remekül mutat majd. A klasszikus karórákat idéző kerek formavilág továbbra is közelebb áll a szívünkhöz, mint az Apple megoldása, méretben pedig ezúttal is kétféle verziót kapunk, hiszen a 40mm-es átmérőjű, főként nőknek szánt modell mellé kapunk egy 44mm-es változatot is.

https://www.youtube.com/watch?v=5WJD4XjYGTM

Az anyaghasználat terén is kétféle opciónk van, hiszen a szilikonpánttal párosított, könnyűsúlyú alumínium mellett elérhető egy bőrszíjjal szerelt rozsdamentes acél kivitel is. Természetesen további szíjakat is kínál majd a Samsung és hagyományos megoldásainkat is használhatjuk. Az elődnél már tapasztalt és a felhasználók által kedvelt fizikai gyűrűt ezúttal digitális megoldással váltották ki, mellyel szintén nagyon praktikus és egyszerű a navigáció.

Az okosóra természetesen a vállalat Tizen rendszerét használja, az AMOLED kijlező felbontása pedig maradt 360 x 360 pixel. A ház alatt egy kétmagos Samsung Exynos processzor és 768 vagy 1,5GB RAM dolgozik attól függően, hogy az LTE-s vagy a sima modellről beszélünk, de a tárhely mindkét esetben 4GB. 

Az aktív életmódot és az egészségünket is komolyan veszi a Watch Active 2, hiszen a folyamatos pulzusméres mellett hétféle mozgásformát is automatikusan felismer és természetesen vízálló, így úszni is lehet vele. Érdekes lehet még a „My Style” technológia, mely az aktuális öltözékünkhöz igazítja az óra számlapját az okostelefonunk által készített kép alapján. Ha már okostelefon, akkor természetesen az értesítéseket, hívásokat és üzeneteket is megkapjuk az órára, az LTE-s változat pedig teljesen szabadon is használható.

A Samsung Galaxy Watch Active2 hazánlban szeptember 20-tól lesz elérhető. A 40 mm-es alumínium verzió 94 990 Ft, a 44 mm-es változata 104 990 Ft, a rozsdamentes acél verzió 40 mm-es modellje 124 990 Ft, a 44 mm-es változat pedig 134 990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron debütál.

You May Also Like