Hirdetés

Tizenkétmillió dollárért kelt el a Thor24

Thor24
Thor24

Itthon keveset hallani a Thor24-es vontatóról, ami nem is csoda, hiszen a huszonnégy hengeres, tizenkét turbóval felszerelt, 3424 lóerős bestia nem kevés üzemanyagot fogyaszthat. Európában viszonylag kevés gazdasági haszna van egy ilyen járműnek. Ha azonban műalkotásként tekintünk rá, egészen más a helyzet.

A Mike Harrah által épített vontatót a Worldwide Auctioneers vitte kalapács alá a Riyadh Auctions and Salon rendezvényén, Szaúd-Arábiában. A vontató hét évig épült Mike műhelyében és körülbelül hétmillió dollárt emésztett fel. Mivel a gép körülbelül 13 600 kilogrammot nyom, ezért meg sem kísérelték átszállítani Arizónából az aukció helyszínére. A tömege miatt egymaga nem is képes megállni amikor mozgásban van, így a fékekre még négy drag versenyekre tervezett ernyő is rásegít. A belső elektronika meghajtásához egy jet helikopter motorja szolgáltatja a villamosáramot, többek között ez hajtja meg a beépített 40 incses tévét is.

A közel négymilliárd forintért megvsásrolt vontató egy hihetetlen darab, sajnos azonban nem tudunk róla, hogy Magyarországon bárhol bemutatásra kerülne, pedig igény az lenne rá. Legalábbis részemről.

You May Also Like