Hirdetés

Itt az Apple Vision Pro – Az Apple új AR headsete

Régóta pletykálták már, az idei fejlesztői konferencia nyitányán pedig végre be is mutatkozott az amerikai óriás első, kiterjesztett valóságon alapuló megoldása. Az Apple Vision Pro elsőre igencsak furcsának tűnhet, hiszen a tervezők nem éppen a visszafogottságot tartották a legfontosabb szempontnak, de azért alaposabban körüljárva érződik például az Apple Watch hatása és az amerikai óriás tervezési filozófiája.

Mire is jó az Apple Visio Pro?

AR headsetként a valóságunkat terjesztené ki, ezáltal röviden fogalmazva még produktívabbá tenné életünket és élvezetesebbé a szórakozásunkat. Mindkét esetre számos példát hoztak a bemutatók során, melyek között akadt jó néhány olyan is, amelyek tényleg egyszerűen és remekül példázzák azt, hogy miként lépte át a piacot rögtön az Apple.

A headset saját operiációs rendszert futtat, mely a visionOS nevet viseli és a jövőben számos új alkalmazás és fejlesztés otthona lehet. A sokéves fejlesztés alatt a kulcskérdés egyértelműen az irányítás volt, amit látszólag sikerült megoldaniuk, méghozzá igen egyszerűen. A headset a rengeteg szenzornak és kameráknak köszönhetően a hangunkkal, szemünkkel és ujjainkkal irányítható, méghozzá a bemutató alapján meglehetősen gördülékenyen, ahogy azt az Apple többi rendszerénél már megszokhattuk.

A headsettel tulajdonképpen mindent csinálhatunk a kiterjesztett valóságra épülő térben. Számos ablakot nyithatunk meg, melyeken böngészhetünk, jegyzetelhetünk, üzenhetünk vagy éppen online meetingeket tarthatunk. Egy kábelt mindenképpen el kell viselnünk, hiszen a korlátlan energiát nyújtó áramforrás mellett a dedikált akkumulátorról nagyjából 2 órányi üzemidőre képes, de utóbbihoz is kábellel csatlakozik.

A szórakozás terén kimondottan jó moziélményt ígérnek, hiszen a Vision Pro képes besötétíteni a film körül és sokkal jobb 3D-s moziélményt ígér, mint a gagyi szemüveges változat. Ezenkívül képes videófelvétel rögzítésére és visszajátszására is, méghozzá térhatással. Ezt a gyerekek örömteli pillanataival demózták, de őszintén szólva ki az, aki egy headsettel a fején rögzíti a gyermekei legfontosabb pillanatait ahelyett, hogy teljes valójában átélné?

Az Apple Vision Pro headset 3499 dollárba (1,2M forint) kerül majd Amerikában, ahol 2024 első felében debütálhat. Később más országok előtt is megnyílik az ajtó, de nem tudni, hogy Magyarország hányadik hullámban lesz benne. A Pro jelző azonban arról árulkodik, hogy legkésőbb 2024-ben kapunk egy „olcsóbb” Apple Vision AR headsetet is.

You May Also Like