Itt az Apple AirPods Pro

Noha dedikált bemutatót mégsem tartott október végén az Apple, nemrég hivatalosan is leleplezték az AirPods Pro zajszűrős fülhallgatójukat, melyről már tavasszal igen erősen pletykáltak. Akkor végül csak a vezeték nélküli töltéssel és apró javításokkal érkező 2. generációs AirPods mutatkozott be, most azonban itt a remek karácsonyi ajándék.

Az új AirPods Pro pontosan azokon a területeken lép túl a hagyományos AirPods-on, amelyek miatt sokak számára mégsem volt egyértelmű választás a rendkívül népszerű fülhallgató első két verziója. A 3 méretben érkező, flexibilis gumis fülpárnák sokkal többek számára kínál majd kényelmesebb és biztonságosabb használatot, illetve a zajszűrést is segíti. A manapság nagyon népszerű aktív zajszűrést is megkaptuk, melyet a fülhallgatók alsó részén lévő érintésérzékeny felülettel tudunk aktiválni, illetve kikapcsolni.

A gyártó zajszűréssel nagyjából 4,5 óra üzemidőt ígér, zajszűrés nélkül és áttetsző mód nélkül pedig kb 5 órára lehet számítani. A vezeték nélküli töltőtokkal összesen 24 órányi zenehallgatást kapunk, ha pedig tölteni akarjuk a füleseket, akkor 5 perc után kb. 1 órányi zenehallgatásra elég energiát kínálnak.

Az újdonság már elérhető a hazai webáruházban, méghozzá 99 990 Ft-os áron.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

You May Also Like