Hirdetés

Elkaszálta AirPower vezeték nélküli töltőjét az Apple

Nagyjából másfél éve, az iPhone X bemutatásakor említették meg elsőként az AirPower névre keresztelt vezeték nélküli töltőjüket, mely egyszerre három termék töltését lett volna hivatott megoldani. A bemutatón nem működő prototípusok már ki is voltak állítva és akkor azt ígérték, hogy 2018-ban meg is kapjuk a terméket.

Teltek múltak a hónapok és egyre több aggasztó hír érkezett az AirPower felől, az Apple pedig mélyen hallgatott. Nemrég egy nagy online frissítési hét alkalmával befutott az új AirPods vezeték nélküli fülhallgatójuk, melyhez immáron a vezeték nélküli töltést biztosító tok is elérhetővé vált, amelynek dobozán továbbra is ott szerepelt az AirPower. Ezt sokan biztató jelnek vették és reménykedtek, hogy napokon belül bejelentésre kerül a nagy késésben lévő termék, helyette azonban az Apple nemrég elismerte, hogy nem tudják megfelelően elkészíteni, amit szerettek volna, így elkaszálták a projektet.

Állítólag a melegedési problémákat nem tudták megoldani a mérnökök, mely valóban nagy kihívás lehetett, hiszen egészen különleges megoldást ígértek anno. Létezik ugyanis már több olyan termék, mely képe egyszerre több eszközt vezeték nélkül tölteni, de azoknál megadott helyre kell elhelyezni az eszközöket ahhoz, hogy mindegyiket töltse, míg az AirPower lényege az lett volna, hogy a padon bárhova rakhatjuk az iPhone, Apple Watch és AirPods hármast (és bármilyen más Qi töltős terméket), az tölteni fogja őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

You May Also Like