Hirdetés

Bemutatkozott a Bose új zajszűrős fejhallgatója

A zajszűrős fejhallgatók elképesztően népszerűek manapság, a piacot pedig sokáig szinte uralta a Bose, mely az elmúlt időszakban kapott maga mellé néhány neves riválist a Sony vagy éppen a Microsoft személyében, ráadásul utóbbi két óriás megoldása valamivel modernebb is volt, mint a régóta piacon lévő Bose QuietComfort 35.

Így nem is csoda, hogy a neves vállalat komoly újításra szánta el magát, melyet az is mutat, hogy nem egy újabb Bose QuietComfort 35-öt kaptunk, hanem egy teljesen új néven érkező, újragondolt modellt, melyet Bose 700 (Noise Cancelling Headphones 700) néven találunk majd meg a boltokban, méghozzá 400 dollár környékén. A dizájn sokkal modernebb és letisztultabb lett és végre USB-C töltést kapott az eszköz, mely a rajongók egyik nagy követelése volt a folytatással kapcsolatban.

A vállalat szerint nagyjából 20 órányi zenehallgatást biztosít egy töltés és van gyorstöltési opció is, így néhány órányi erőt nagyon hamar bele tudunk majd préselni. A vállalt szerint kategóriájában kiemelkedő mikrofonnal rendelkezik a headset, vagyis telefonálásra és kommunikációra is kiváló, arról már nem is beszélve, hogy támogatja az Amazon Alexa, Google Assistant és Apple Siri személyi asszisztenseket, így a telefonunkat elő sem kell vennünk néhány alapvető funkció eléréséhez. A zajszűrés intenzitása 11 szinten állítható, számos funkciót pedig az érintéses gesztusvezérléssel érhetünk el.

A Bose azt is elárulta, hogy 2019 második felében érkezik a vezeték nélküli Bose Earbuds 500, 2020-ban pedig a Bose Noise Cancelling Earbuds 700, mely nevéből adódóan egy zajszűrős fülhallgató lesz, amire nagyon kíváncsiak vagyunk. Ha lesz lehetőségünk, akkor mindhárom terméket tesztelni fogjuk.

You May Also Like