Hirdetés

3 kedvencünk a CES 2017-ről

Nemrég zárta kapuit az idei év egyik legnagyobb technológiai kiállítása, a Consumer Electronic Show 2017, melyen rengeteg gyártó prezentálta az 2017-es esztendőre, illetve a közeljövőre szánt újdonságait. Az alábbiakban a három kedvencünket említenénk meg, melyek különböző területeken hoztak innovatív és valóban hasznos újításokat.

Faraday Future FF 91

Az elektromos autókat emlegetve a legtöbbeknek még mindig a Tesla ugorhat be, hiszen az amerikai vállalat nagyon keményen nekiment a világ vezető autógyártóinak, akik csak követni tudták őket az elektromos autók piacán. A sebesség,  dizájn és a technológia is más világot hozott magával, az idei CES alkalmával pedig az egyik legígéretesebb kihívójuk is képviseltette magát. Az amerikai székhelyű, de kínai háttérrel rendelkező Faraday Future ugyanis lehetővé tette, hogy az újságírók, videósok kipróbálják az FF 91-es, hihetetlen képessésű autójukat.

Két változatot vittek magukkal, az egyik az 1050 lóerőben rejlő brutális sebességet, a másik pedig a technológiai fejlesztéseket demonstrálta. Az autó 2,39 másodperc alatt éri el a 60 mérföld/órás sebességet, amivel új rekordot döntöttek. A hatótáv terén 378 mérföldet adtak meg, de ez még a 2018-as piacra kerülésig változhat.

LG Signature W7 OLED TV

A televíziók piacán az LG jó ideje vezető márkának számít, idén pedig elképesztő újdonságokat vittek magukkal. A 4K-s LG Signature W7 OLED TV fél centiméternél is vékonyabb és egy mágneses megoldás tartja a falon. Az elképesztő vékonysághoz rendkívüli képminőség társul az OLED technológiának köszönhetően. A tévé mellett az SJ9-es hangprojektor is megérdemel néhány sort. Az 500 wattos újdonság rendkívül letisztult külsőt és futurisztikus, motoros technológiát kapott, amely bekapcsoláskor kiemeli a két térhatásért felelős elemet, kikapcsoláskor pedig „visszasüllyeszti” őket és lezárja  a tetőt.

ASUS ZenFone 3 Zoom

Ismerjük a mondást: A legjobb kamera az, ami éppen nálad van. Ez manapság határozottan igaz, hiszen a zsebünkben ott lapuló okostelefonok egyre szebb képeket és videókat készítenek. Egy középkategóriás készülék már képes kielégíteni egy átlagos felhasználó igényeit, a legfelsőbb szegmesnre pedig már a profik is áldásukat adták. Az ASUS főként a jó ár/érték aránynak köszönheti mobilos sikereit, a ZenFone 3-as család pedig minden eddiginél szebb és erősebb lett. A CES 2017 alkalmával bemutatták a ZenFone 3 Zoom készüléket, mely kamerás képességeivel hívja fel magára a figyelmet.

A mobil hátul két 12 megapixeles szenzort tud felmutatni, a párosítás pedig lehetővé teszi a 2,3-szoros optikai nagyítást. Az 5,5 hüvelykes Full HD kijelző alatt középkategóriás hardver lapul, de a hatalmas akkumulátornak hála a 4K videózásból is legalább 6 órányit bír a készülék. A dizájn szintén ott van a szeren, így alig várjuk, hogy eljusson hozzánk a készülék.

You May Also Like