A technológiai szektor mellett a divatiparban is bevett szokás, hogy a nagy cégek Kínában gyártatják le a termékeiket, hiszen sokkal olcsóbb a munkaerő, mintha helyben tennék mindezt. Ez nem igazán tetszik Amerika igencsak ellentmondásos elnökének, Donald Trumpnak, így keresztül szeretné húzni az óriási hasznot bezsebelő cégek számításait.
Ez legalább 200 cipő és más ruházatokkal foglalkozó gyártónak egyáltalán nem tetszik, hiszen a többek között az Adidas és Nike nevét is tartalmazó listán szereplő cégek közösen tiltakoznak a kínai importtarifák szignifikáns emelése ellen. Ez nem csoda, hiszen 50%-os emelést vezetett be Trump szeptember 1-től, mivel az eddig érvényes 10 százalékról 15 százalékra emelte a befizetendő hozzájárulás mértékét.
A cégek szerint ennek nem sok köze van ahhoz, hogy Trump haza szeretné hozni a gyártásokat és új munkahelyeket szeretne létrehozni. Inkább egy komoly adóemelésről van szó, mely a számítások szerint évente 4 milliárd dolláros extra kiadást jelent majd az amerikai lakosságnak.