Hirdetés

Valóban hamarosan eltűnhetnek a mobiltelefonok?

Okostelefon

A mobiltelefonok régóta velünk vannak. A kezdetekben ahogy a neve is jelezte, hordozható telefonként funkcionált és az volt a szerepe, ami. Mára ez a szerep jelentősen megváltozott, átalakult. Mára már egy komplett számítógéppel a zsebünkben rohangálunk, amely szinte mindenre képes amire egy-egy modern, akár nagyobb számítógép. Elérjük a naptárunkat, az ismerőseink adatait, és hiányérzetünk van ha nincs velünk. Lehet azt mondani, hogy ez a multifunkciós eszköz gyakorlatilag megváltoztatta az életünket. Ha nem visszük magunkkal amikor kilépünk a lakásunk kapuján, hiányérzetünk támad, mintha nem lennénk biztonságba.

Be kell látnunk, hogy az újonnan piacra dobott telefonok, bár alakjukban és némely funkciójukban megváltoztak, innovatív megoldásokat már keveset tartalmaznak. Lehet, hogy könnyebben kezelhetőek, fejlettebb szoftvereket kapnak, de mindezek ellenére csak telefon marad. A Samsung új eszköze, a Galaxy S8 már az új Bixby-vel kerül forgalomba, míg az Apple a Siri-t tolja a felhasználók arcába. A hanggal való irányítás tehát kopogtat az ajtón, itt áll a küszöbön és kéri, hogy engedjük be. Amazon Echo, Siri, Google Home és a többiek, okosórákkal és VR eszközökkel kombinálva. A jövő nem látható biztosan, de a hosszútávú előrejelzések szerint ezek az eszközök szerepet fognak játszani abban, hogy a mostani technológiák az emlékezet örök ködébe vesszenek.

Kiterjesztett valóság

A kiterjesztett valóság első fecskéi már beköltöztek az eresz alá. A legtöbb szoftveres fejlesztő cég belenyúlt már az AR/VR-be, és a legtöbben ezek közül ebben látják a jövőt. A kutatók azt mondják, a kiterjesztett valóság kiválthatja a TV-ket, okostelefonokat és gyakorlatilag minden ehhez hasonló eszközt. Belepillantva a jövőbe, elképzelhető, hogy még mindig csak az őskorban élünk? Mi szükség egy eszközre a zsebedben, ha minden információ amire szükséged van közvetlenül a szemedbe vetíthető, vagy kiterjeszthető a körülötted lévő térre?

A mesterséges intelligencia fejlesztése sem állt le. A Siri, a Bixby, a Cortana egyre értelmesebb válaszokat képesek adni a kérdésekre és egyre intuitívabbak. Az ígéretek szerint a technológia és a valóság egyre közelebb kerülnek egymáshoz és egyre jobban összefonódnak a közeljövőben.

A kiterjesztett valóság és az egyéb közeljövőre vonatkozó előrejelzések azonban még azt vetítik előre, hogy valamilyen eszköz viselése mindenképpen szükséges lesz a használatához. Például egy szemüveg, vagy ahhoz hasonló eszköz. Azonban vannak sokkal futurisztikusabb elképzelések is. Nemrég alapította meg Elon Musk a Tesla tulajdonosa a Neuralink nevű céget, amelynek már a neve is sokat sejtet. A cél pedig nem más, mint összekötni az agyat direktben a számítógéppel. Félelmetesen hangzik, igaz? Viszont ha ez megvalósul, és miért ne valósulna meg, ez lenne a vége gyakorlatilag a mobiltelefonok idejének. Hiszen ha az okostelefon megadja a szükséges információkat és képes a kiterjesztett valóság előállítására, akkor az idegrendszeri kapcsolódás gyakorlatilag megszüntetheti a képernyő és a fizikai mobiltelefon használatát.

Az átalakulást a mesterséges intelligencia fejlődése segíti, ez az amely alátámasztja a jövő technológiáját. Az ember és a gép ilyen mérvű közelsége azonban sokak számára nyugtalanító is lehet. Sokan azt a kérdést is felteszik, hogy egyáltalán mi tesz minket emberré. A válasz nem egyértelmű, és azt sem igazán tudjuk, hogy hogy nézne ki ez az összeépülés a valóságban.

Látható tehát, hogy a mobiltelefonok eltűnése nem csak egy módon vet véget ennek a korszaknak, hiszen ezek eltűnésével a hordozható eszközök is feleslegessé válnak. Nem lesz szükség a zsebünkre, hogy eszközt cipeljünk benne, amelyből információkat tudunk kinyerni. Azt is látjuk viszont, hogy az okostelefonok olyan lehetőségekkel ruházza fel az emberiséget, amelyről pár évtizede még álmodni sem mertünk. Kiterjeszti a tudást, és bővíti a képességek tárházát amelyekkel eredetileg a természet ruházott fel bennünket.

Képzeljük el azonban azt a jövőt, ahol minden elérhető tudás felett rendelkezünk, és azonnal rendelkezésre áll szükség esetén. A fejlődés megállíthatatlan, rajtunk múlik csak, hogy mire használjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

You May Also Like