Hirdetés

SteelSeries Arctis Nova 3: A lecke feladva

A SteelSeries a második nagy „eSport boom” idején szinte letarolta a piacot, hiszen a legnagyobb csapatok és legismertebb játékosok szerelkeztek fel a dán vállalat termékeivel, melyek nem csak marketingben voltak erősek. Számos ikonikus termék fűződik a vállalat több mint 20 éves történelméhez, az elmúlt pár évben pedig egy nagy megújuláson mentek keresztül, melynek eredménye nem csak a hőskort idéző népszerűség, hanem alábbi tesztalanyunk is.

A gyártó ugyanis elküldte nekünk az Arctis Nova 3-as headsetet, melyet egyfajta „tömegterméknek” szántak, hiszen a mai viszonylatban az ára középkategóriásnak mondható, miközben olyan modern megoldásokkal rendelkezik, mint például az USB-C csatlakozó, támogatja a konzolokat is a PC mellett és hozza magával a gyártó technikai fejlettségét. Papíron egyedül talán a vezeték nélküliség hiányozhat belőle páraknak, hiszen ez most egy nagyon nagy trend és jönnek a jobbnál jobb megoldások, amire persze más modellekkel a SteelSeries-nek is van válasza, de még milyen!

Dizájn és kényelem

Az Arctis Nova 3 esetében nincsenek túlbonyolítva a dolgok, de rengeteg apróságot figyelhetünk meg, ami részben indokolja a prémium árat, másfelől pedig meg is mutatja, hogy ez a modell miért is az egyik legismertebb gyártó műhelyében készült. A dobozt kicsomagolva a fekete headset mellett néhány kábelt találunk, melyek biztosítják, hogy szinte minden eszközzel kompatibilis legyen a Nova 3. Az anyaghasználatban alapvetően a műanyag dominál, amivel semmi baj sincsen, ráadásul nem recseg és nem ropog, kézben tartva is igencsak masszív termék hatását kelti, ráadásul mindössze 253 grammot nyom, ami ugyan nem kivételes, de átlag alatti.

A gumihatású műanyag használata nekünk nagyon tetszett, hiszen a klasszikus csillogóshoz képest prémiumabb hatást kelt, ugyanakkor hamar meglátszanak rajta a karcok és takarítani sem olyan könnyű. A klasszikus headset formát nem törték meg, mint egyes gyártók, így vélhetően a többség számára rendben lesz az ergonómia. Ezen sokat javítanak a hálós szövet fülpárnák, melyek mérföldekkel kényelmesebbek és praktikusabbak, mint az idő után foszló műbőr megoldások. A fülpárnák ráadásul cserélhetőek és erre is van egy kis praktikája a gyártónak, ami megkönnyíti ezt a folyamatot, hiszen van egy „ütközőpont”, amihez felrakáskor illeszteni kell a párnát és akkor csak pár csavarásra van szükség.

A fejpánt alatt egy szövet „stabilizálót” is találunk, mely meglehetősen masszív és két állásban állítható, így az átlagosnál és a belépőkategóriánál jobban személyre lehet szabni a kényelmet, amivel valószínűleg csak nagyon keveseknek lesz problémája.

Csatlakozás és hangzás

Ahogy már említettük, a csatlakozók terén biztosra mentek a tervezők és lefedtek szinte minden vezetékes opciót. A klasszikus, 3,5mm-es jack-csatlakozó nem csak a laptopokhoz és asztali számítógépekhez biztosít kompatibilitást, hanem az összes kompatibilis okostelefonhoz és táblagéphez, valamint PlayStation vagy Nintendo Switch konzolokhoz. Az USB-C talán a legmodernebb megoldás manapság, ezzel szintén le lehet fedni az újabb laptopokat és asztali számítógépeket, illetve az okostelefonokat és tableteket is, ugyanakkor a teljeskörű támogatás érdekében egy USB-A / USB-C átalakítót is találunk a dobozban, mellyel a régebbi vagy kevés USB-C csatlakozással rendelkező laptopokhoz és leginkább az asztali gépekhez lesz ideális.

A marketinganyagokban minden headsetnél ki szokták emelni a gyártók, hogy milyen jól szól az adott termék és milyen sokféle technológiát kellene átlagos füleinknek meghallania. Ezeket érdemes fenntartással kezelni és természetesen mindig a helyén kell kezelni a termékeket. A gamer headsetek sosem fogják felvenni a versenyt a high-end fejhallgatókkal, cserébe azok sosem fognak ilyen szépen világítani és kedvenc streamerünk fején ékeskedni. Jelen esetben egyébként megmutatkozik, hogy a vállalat nem ma kezdte és elég nagy know-how van mögöttük. A kényelmes fülpárnákkal párosítva meglehetősen kellemes hangélményben volt részünk.

Itt kicsit el tudtunk volna vonatkoztatni a kábelektől, hiszen, ha csak a zenehallgatás vagy filmezés a cél, akkor egy wireless SteelSeries megoldás praktikusabb lehet, de a YouTube videók jól szóltak, a céges meetingeken pedig nem volt kompatibilitási vagy hangprobléma. Halkan jegyeznénk meg, hogy a nemrég megjelent Arctis Nova 4 Wireless pont ezt a „rést” hivatott betölteni a Nova 3 minden előnyét és a szabadságot kombinálva, így akinek rugalmas a keret, nyugodtan nézzen rá. Az is megmutatkozott, hogy még papíron hasonló specifikáció mellett is miért „jelentősen” drágább egy ilyen márkás füles, hiszen aki már tesztelt olcsó, sokszor noname gyártótól származó gamer headsetet, az jól tudja, hogy nagyon könnyű kiábrándulni a dobozos hangzásból, amivel nem lehet mit kezdeni.

Az akusztikát és a mikrofon hangzását a gyártó ingyenes Sonar alkalmazásában lehet finomhangolni, de erre sokaknak valószínűleg nem lesz szükségük. A jó minőségi meghajtók szépen teszik a dolgokat és ami az is megnyugtató lehet, hogy a játékok során nem csak az effektek voltak kimondottan tiszták, hanem a trappok és egyéb zajok is pontosan kivehetőek voltak. Ezt persze egy ilyen eSport múlttal rendelkező márkától el is várnánk, de akkor is. A 360-fokos Spatial Audio-n továbbra is van még mit csiszolni, eSport címeknél nekünk továbbra sem állt rá a fülünk, de bőven van benne potenciál és sokan ki is fogják használni.

Egyebek és árazás

Manapság a headsetek esetében nem lehet elmenni a mikrofonok mellett, hiszen a TWS megoldásoknál a mindennapi kommunikáció is azokon keresztül megy, a fejhallgatóknál pedig a játékban történő kommunikáció mellett a home office-os meetingeknél is fontos kiegészítő. A trendekhez igazodva a SteelSeries is az AI segítségét hívta a zajszűréshez. A ClearCast zajszűrés a Sonar alkalmazással együtt érkezik és szűri ki a nemkívánatos háttérzajokat. Ez egyébként egészen jól működik, a kollégák nem panaszkodtak a nyitott ablak esetében igencsak hangos belvárosi élet zajára, játékban pedig a Discord és a TeamSpeak közege is elismerősen beszélt a hangminőségről.

Gamer headsetről van szó, így az RGB világítás sem maradhatott el, de a mostani trendeknek megfelelően nem túl hivalkodó az implementálás. A PrismSync RGB rendszert teljesen személyre lehet szabni. Az egyedi színek mellett megszabhatjuk az effekteket és azok sebességét és természetesen a többi kompatibilis hardverrel és perifériával is össze lehet hangolni.

Az Arctis Nova 3 jelenleg 33-36 000 Ft környékén már beszerezhető a megbízhatóbb boltokból, amivel igazából szigorúan nézve az erős középkategória alsó felében található. Ne felejtsük el, hogy manapság a különféle kínai márkák, vagy csak mondvacsinált márkák is bőven 10-20 ezrekért mennek és azok nyomába sem érnek az Arctis Nova 3-nak kényelemben, kompatibilitásban, megbízhatóságban és hangminőségben. Persze a neves gyártók körében is akad riválisa és néhány kompromisszumot kötve találunk jól használható megoldásokat is egy kategóriával lejjebb, de 30 000 Ft környékén ez egy nagyon jó csomag, amit hosszú távon élvezhetnek majd a játékosok.

You May Also Like