A fast fashion márkák tavaly óta igensak nehéz helyzetben vannak, hiszen a boltjaikat sokkal kevesebben látogatják és hiába megy jól az online oldal, az impulzusvásárlás és a fizikai felpróbálás óriási extrát tud a konyhára hozni. A spanyol Inditex számos márkával van jelen itthon is, hiszen többek között övék a Zara, Bershka és Pull and Bear hármas, nemrég azonban azzal kerültek be a gazdasági hírekbe, hogy a 2020-as pénzügyi jelentésükben mekkora zuhanást közöltek.
A 2020-as nettó nyereségük nagyjából 70 százalékkal csökkent a 2019-es évhez viszonyítva, ennek okát pedig a COVID-19-ben látták. A koronavírus egyfelől megnehezítette a disztribúciót, drágult a szállítás, az új kollekciók bevezetése és tervezése is drágább lett és lassabbá is vált, mindezek mellett pedig átlagosan 25 százalékkal csökkent a boltok nyitvatartási ideje 2020-ban. A szigorítások után ráadásul globális szinten a boltok 30%-át be is kellett zárni és ez az arány márciusra is 15% körül fog maradni.
A pandémia további digitális erősítésre sarkalta őket, illetve még erőteljesebben fókuszálnak majd a fenntarthatóságra. Ez érthető is, hiszen csak az online eladásokat nézve 6,6 milliárd eurót termeltek 2020-ban.