Hirdetés

Bemutatkozott az Xbox One S All-Digital Edition

Már jó ideje pletykáltak arról, hogy az Xbox One X csúcskonzol után a Microsoft műhelyéből nem közvetlenül a következő generáció gördül majd ki, hanem egy Blu Ray lejátszó nélküli, még olcsóbb Xbox One S, amely igazodik azon piaci trendekhez, mely szerint a legtöbben már online vásárolják meg a játékaikat.

https://www.youtube.com/watch?v=yBDSMNE3_oQ

A hírek igaznak bizonyultak, hiszen nemrég a redmondi óriási bemutatta az Xbox One S All-Digital Edition-t, mely kint 50 dollárral olcsóbb ajánlott árat kapott, mint a fizikai meghajtóval rendelkező testvére. Egyébként külsőre és tulajdonságaira megegyezik a normál Xbox One S konzollal, mely az egyik negatívum, hiszen a felszabadult helyet használhatták volna arra, hogy csökkentsék a termék méretét és valami frisset dobjanak piacra.

A másik probléma pedig az, hogy a 249 dolláros ajánlott ár sem valami meggyőző, hiszen az a Blu Ray lejátszó eleve megéri azt az 50 dollár különbséget, de még ennél is rosszabb, hogy kint még ezen ár alatt is be lehet szerezni több boltból is a normál Xbox One S konzolt. Persze ez a május 7-én debütáló All Digital Edition megjelenésével talán változni fog és arra is lehet számítani, hogy 200 dollár alá is beugrik majd az új konzol, melyhez egyébként Forza Horizon 3, Sea of Thieves és Minecraft játékok is járnak, ami nem egy rossz ajánlat ilyen szempontból.

You May Also Like