Hirdetés

Bemutatkozott az új BMW 330e limuzin

A BMW 3-as széria itthon is rendkívül népszerű, hiszen jóformán belépőt kínál a luxus limuzinok világába, méghozzá a BMW-re jellemző sportossággal, eleganciával és a legfrissebb technológiai megoldásokkal. A vállalat nemrég bemutatta az új 330e limuzint, mely egy kiváló hibrid megoldásnak tűnik.

Az új BMW eDrive plug-in hibrid hajtásláncnak köszönhetően az előző generációhoz képest igen nagy előrelépés történt, hiszen 50 százalékkal sikerült növelni a tisztán elektromos hatótávot és 15 százalékkal sikerült csökkenteni a károsanyag-kibocsátási értéket. A maximális teljesítmény elérheti a 292 lóerőt, ami pedig talán a legfontosabb, az a tisztán elektromos hajtással megtehető nagyjából 66 kilométeres táv, ami már elegendő lehet a nagyobb városi távolságok napi megtételére, így jóformán a hétköznapokban tisztán elektromosan is elég lehet az autó.

A 2 literes, négyhengeres benzines motor önmagában 184 lóerőre képes, míg az elektromos motort ezt 113 lóerővel fejeli meg. A sportosságot kedvelők számára bizonyára gyakran használt funkció lesz a Sport módban elérhető XtraBoost technológia, mely 10 másodpercen keresztül extra 40 lóerőt biztosít a 252 lőerős motorhoz. Álló helyzetből 5,9 másodperc alatt van százon, ami nem rossz teljesítmény egy limuzintól, a végsebesség pedig 230km/h. Azt még érdemes megemlíteni, hogy tisztán elektromosan maximum 140km/h az elérhető sebesség, ami egyébként bőségesen elegendő a városi közlekedéshez.

Természetesen rengeteg extrával rendelhető az autó, az alapára pedig 14 millió forint körül alakul. Az M Sport külsővel és némi extrával 16 millió fölött vagyunk, a vége pedig még ennél is több lehet. Amennyiben esélyünk lesz rá, mindenképpen kipróbáljuk, hiszen egy igazi fiatalos, városban hatékony és modern/sportos megoldásról van szó.

You May Also Like