Hirdetés

Bemutatkozott a teljesen elektromos XC40 Recharge

A Volvo XC40 óriási népszerűségnek örvend bemutatása óta, hiszen fiatalos, viszonlyag kompakt, de mégis a trendi SUV vonalon helyezkedik el és nem utolsó sorban igen modern fejlesztéseket és kimagasló biztonsági megoldásokat vonultat fel. Sokan azonban már a kezdetektől fogva hiányolták az elektromos változatot, a Volvo pedig igyekezett megígérni, hogy nem kell rá sokat várni.

Nos, olyan nagyon sokat valóban nem kellett, hiszen nemrég bemutatták az XC40 Recharge névre keresztelt változatot, mely tisztán elektromos hajtást kapott. Az új modell egyben a Volvo első tisztán elektromos autója, a vonal pedig folytatódni fog, hiszen minden évben bemutatnak legalább egy tisztán elektromos hajtással rendelkező újdonságot, a célkitűzés pedig az, hogy 2025-re az eladások felét ezek a modellek tegyék ki, míg a másik felét a hibrid változatok. A végső terv pedig az lenne, hogy 2040-re klímasemlegessé váljon a vállalat.

Az XC40 Recharge egyébként 408 lóerős hajtásláncot kapott, a hatótáv pedig 400km, vagyis meglehetősen fürge és kitartó párosról van szó. A gyorstöltő segítségével 40 perc alatt 80 százalékra tölthető fel az autó. A modernizálás kapcsán megemlítendő az új, Android-alapú központi rendszer, mely még intuitívabb és funkciógazdagabb.

You May Also Like