Hirdetés

Bemutatkozott a Honor első hajlítható csúcskészüléke

Egy ideje már tudni lehetett, hogy a Honor is hajlítható készüléken dolgozik, sőt mi több, belátható időn belül piacra is akarják dobni. A vállalat nemrég egy hivatalos bemutató keretében minden részletet elárult a Magic V-ről, mely komoly riválist jelenthet akár a Samsungnak is.

A “hagyományos” előlapi kijelző egy 120Hz-es, 6,45 colos OLED panel, mely 2560 x 1080-as felbontással rendelkezik. A készüléket kinyitva egy 7,9 colos, 90Hz-es OLED panellel találkozunk majd, mely 2272 x 1984 pixelt képes megjeleníteni. Mindét kijelző támogatja a HDR10+ tartalmakat és képes lefedni a DCI-P3 színét 100 százalékát, tehát a képélmény ígéretesnek tűnik.

Mindkét kijelzőt “megtöri” a 42 megapixeles szelfikamera, a strapát pedig a gyártó ígérete szerint jól fogja bírni a mobil, hiszen 200 ezer kinyitást-összecsukást is ki kell hogy bírjon, ami számításuk szerint átlag feletti használat mellett (napi 50 kinyitás/összecsukás) is 10 évet garantál. 14,33 milliméteres vékonyságával egyébként a Honor Magic V jelenleg a legvékonyabb összecsukható mobil a piacon

Ahogy egy ilyen készüléktől és a várhatóan magas árától elvárhatjuk, hardveresen is a javát kapjuk. A 12GB RAM mellé ugyanis egy Snapdragon 8 Gen 1 került, a tárhely mérete pedig 256 vagy 512GB lehet. A készülék hátoldalán 3 kameramodul kapott helyet. Az 50 megapixeles főkamera társaságába ugyanis került egy szintén 50 megapixeles ultraszéles-látószögű lencse, valamint egy, állítólag a színkezelésért felelős 50 megapixeles “segédmodul” is.

Fontos kiemelni, hogy a készüléken Magic UI 6 fut majd, ami Android 12-re épül. A 4750 mAh-s akkumulátort egy 66 Wattos töltővel USB-C porton tölthetjük majd, amely gyorstöltést is támogat. A kínai árak valahol 500 000 Ft környékén indulnak, a hazai forgalmazásról információ még nem érkezett, de ha lesz lehetőség, mindenképpen kipróbáljuk a telefont.

You May Also Like