Hirdetés

302 lóerővel érkezik a 2020-as Mercedes-AMG CLA 35

A Mercedes CLA modellje egyértelműen a tehetősebb fiatalokat célozta meg már az első generációval, hiszen rendkívül sportos és fiatalos külsőt kínált a coupé formaterv rajongóinak, nemrég pedig bemutatkozott a 2020-as Mercedes-AMG CLA 35 4MATIC Coupé, mely a modell külső védjegyeit a Mercedes technológiai újításaival és az AMG elképesztő erejével ötvözi egy még lendületesebb formában.

Az újdonság 2.0 literes, négyhengeres turbós motort kapott, mely 302 lóerőre képes a gyári adatok szerint. A 0-60 mph gyorsulás 4,6 másodperc alatt van meg, a motort pedig egy hétsebességes, dupla kuplungos automata egység vezérli majd, ami mind a négy kereket hajtja, vagyis képes 50/50 arányban elosztani az erőt az első és a hátsó páros között.

Az új, hangvezérlést is támogató Mercedesn-Benz MBUX rendszer két 10,25 hüvelykes kijelzőn jelenik meg, az alapmodellhez pedig sportülések járnak, de lehetőség van őket versenyülésekre cserélni.

A 2020-as Mercedes-AMG CLA 35 4MATIC Coupé ára és pontos hazai megjelenési dátuma még nem ismert.

You May Also Like