Az ASUS ZenBook szériája manapság már rengeteg modellt foglal magában, melyek között találunk olcsóbb és drágább laptopokat is, az viszont biztos, hogy ha a legjobbat keressük, akkor jó helyen járunk, legalábbis ami a tajvani gyártó palettáját illeti. Nemrég az egyik új zászlóshajújuk járt nálunk, mely nem is igazán az erejével, mintsem különleges kijelzőjével, kellemes külsőjével és modern hardverével hívta fel magára a figyelmünket.
Egészen pontosan az új ASUS ZenBook Flip S-ről van szó, melyet UX371 kódnévvel illetett a gyártó. A Flip széria már önmagában egy különlegesebb vonal, hiszen itt kapnak helyet a gyártó 2 az 1-ben készülékei, vagyis azok, melyeket hagyományos laptopként és táblagépként is használhatunk. Ezzel együtt jár, hogy ezek a modellek érintőképernyővel is rendelkeznek, az ujjaink mellett pedig a stylust is támogatják. Igaz, hogy a Windows nem éppen a legjobb operációs rendszer a táblagépes felhasználói élményt tekintve, ugyanakkor a mai modern munkakörnyezetekben bizony sokszor jól jöhet ez a kellemes extra funkció.
Hozzánk már egy magyar billentyűzetes, végleges darab került, így kiemelhetjük, hogy a kompakt csomagolás mellett számos extrát is tartalmaz a doboz. A külső dobozt kibontva két újabb dobozzal találjuk magunkat szembe, a laptop maga egy vékony kartondobozban kapott helyet, míg a töltő egy másik dobozban foglal helyet. Szerencsére nem kell azon aggódnunk, hogy az első nap tok nélkül maradunk, hiszen egy elegáns védőtokot is kapunk a laptop mellé, csakúgy, mint egy kompakt, könnyű fekete stylust-t.
A laptopot előkapva rögtön szembetűnik, hogy milyen kompakt és könnyű a gép, amit a számok is igazolnak, hiszen mindössze 13,9mm vékony és 1,3kg a súlya, vagyis senkinek sem fogja a vállát nyomni. A teljesen magnézium ház rendkívül minőségi érzetet keltett már az első érintéskor, a Jádefekete és Vörösréz színkombinációja pedig egyszerre elegáns, modern és unisex is. Férfiként egyáltalán nem gondoltuk azt, hogy ez nőies lenne, a női ismerősök pedig első látásra beleszerettek. Ahogy már említettük, itthon magyar billentyűzettel kerül forgalomba, mely természetesen háttérvilágítást is kapott, így a bármely napszakban kényelmesen és pontosan gépelhetünk, utóbbiban sokat segít nekünk a széltől-szélig tartó kialakítás, a felső sorban helyet kapott funkciósor és a touchpad-ba épített NumberPad, mely egy gombnyomásra numerikus résszé alakítja az egész touchpadot. Ezt az ASUS felhasználók már jól ismerhetik, hihetetlenül egyszerű és praktikus funkció, nekünk nagy kedvencünk.
Flip modell lévén nem kell megállnunk a képernyő felnyitásakor a hagyományos pozíciónál, nyugodtan elforgathatjuk 360 fokban, ilyenkor pedig a Windows táblagép módba kapcsol és ujjainké lehet a főszerep. A 360 fokos ErgoLift zsanér igencsak masszívnak tűnik, a gyártó állítása szerint 20 000 ciklust is simán ki fog bírni, de szerintünk a legtöbben a legtöbb időt úgyis hagyományos laptopként töltik majd vele, ekkor pedig jól jöhet az ErgoLift technológia, ami még jobb hűtést és még kényelmesebb gépelési élményt biztosít.
A rendkívül vékony, könnyű és elegáns gépek esetében a legtöbbször nem a hardveres erő játssza a főszerepet és ez most sincs másképpen, de ez nem jelenti azt, hogy nincs miről beszélnünk ezen a téren. A mindennapi feladatokhoz ugyanis egy négymagos Intel Core i7-1165G7-es vagy egy szintén ennyi maggal, de alacsonyabb órajelekkel rendelkező Intel Core i5-1135G7-es processzor szolgáltathatja, melynek legnagyobb újítása a beépített Intel Iris Xe grafikus egység. No persze ezt sem videóvágásra vagy eSport versenyekre találták ki, de az általánosabb grafikai feladatok ellátásban nagyot ugrottak előre. A gép ereje nyugodtan elegendő arra, hogy róla menedzseljük a céges vagy privát Instagram fiókunkat, megvágjuk esetleg a családi vagy hobbi videókat és természetesen a mindennapi munkában sem fog cserbenhagyni senkit akkor, ha átlagosabb irodai szoftverekről vagy internet-alapú megoldásokról van szó. Komolyabb hardvert igénylő munkára sem a 8 sem a 16GB memóriával szerelt változatot nem ajánlanánk, de aki munkagépet keres, az bizonyára tudja, hogy inkább a ZenBook Pro vonal lehet a jó választás. A memóriát utólag nem tudjuk bővíteni, ami kicsit szomorú, de a legtöbb felhasználónak elég valószínűleg bőségesen elég lesz az itthon már elérhető, i5-ös és 8GB-os változat, melyhez 512GB villámgyors PCIe SSD tárhely jár.
Ideje rátérni a laptop legnagyobb dobására, a kijelzőre. Egy 13,3 hüvelykes kijelzőről beszélünk, mely már egy jól bevált méret az ASUS-nál, az OLED technológia azonban nemhogy náluk, de a laptopok piacán sem egy elterjed újítás. Viszont annál örömtelibb, hiszen végre a televíziókból és okostelefonokból megismert modern kijelzőtechnológia tényleg megérkezhet a laptopok piacára. Ráadásul ez a panel érintőképernyő is egyben és 4K felbontást kapott, tehát 3840 X 2160 pixel jelenik meg rajta. Az igaz, hogy ekkora méretben sok értelme nincs ennek a felbontásnak, na de ilyenért nem illik panaszkodni.
A kijelző gyönyörű és dinamikus színekkel, az átlagosnál magasabb fényerővel és rengeteg hasznos technológiával ejtett minket ámulatba. Kezdjük a sort a Panton-hitelesítésnek, mely biztosítja a színhelyességet, folytassuk mondjuk a 100%-os DCI-P3 színskála lefedésével és a VESA DisplayHDR 500 True Black hitelesítéssel, zárásként pedig említsük meg a TÜV Rheinland tanúsítványt, mely biztosítja, hogy a hosszú munkaórák vagy az esti szórakozás alatt is minimális káros kékfény éri a szemünket. Akiknek ezek a cégek és hitelesítések nem mondanak semmit, csak azt üzennénk, hogy a YouTube tartalmak és a Netflixes sorozatok, filmek fogyasztása aligha volt már ennél jobb vizuális élmény. Ehhez hozzátesz még a gép méreteit meghazudtol, Harman Kardon hangmérnökeivel együttműködésben fejlesztett sztereó hangszóró is, mely meglepően hangosan és jól szól, ezt aztán tényleg nem vártuk volna tőle.
Akik munkára is használnák, azoknak minden bizonnyal nagyon hasznos lesz a beépített IR webkamera, mely támogatja a Windows Hello funkciót is, vagyis felnyitáskor a jelszavunk helyett az arcunkkal, érintés nélkül igazolhatjuk magunkat és léphetünk be a fiókunkba. Ugyancsak a céges meetingek alatt jöhet jól az ASUS AI zajszűrő technológiája, mely képes kiszűrni az emberi beszédet zavaró, nem kívánt zajokat. A céges vagy otthoni hálózatra a villámgyors WiFi 6 támogatással gond nélkül csatlakozhatunk majd, a Bluetooth 5.0 pedig egyéb kiegészítőnknél jöhet jól. A csatlakozók kapcsán 2 darab Thunderbolt 4-es USB-C egy USB 3.2-A és egy HDMI áll a felhasználók rendelkezésére, erre a felhozatalra pedig nem lehet panaszunk. Tölteni az USB-C csatlakozókon keresztül tudjuk, a gyári töltő is ezt támogatja, de menet közben bármilyen megfelelő erősségű kompatibilis töltő vagy powerbank használható, tehát attól nem kell félnünk, hogy napközben lemerülünk.
A legjobb az egészben pedig az, hogy a már említett Intel Core i5-ös csomag már elérhető itthon, méghozzá 450 000 Ft környékén, ami egy ilyen modern hardverrel, remek kijelzővel, multifunkciós kialakítással és prémium dizájnnal megáldott gép esetében rendkívül jó ár. Igazából azt is mondhatjuk, hogy a processzorok közötti nem túl nagy különbség miatt a legtöbbek számára fölösleges lehet megvárni az i7-es változatot, ez így egy remek vétel! Minden valószínűséggel meg is van az idei év kedvence, ezt aligha lehet ár/értékben már überelni 2020-ban.
A készüléket az ASUS Magyarország adta kölcsön a teszthez. Bővebb információt pedig a laptop magyar oldalán találtok.