Végre kezünk közé kaphattuk néhány napra az ASUS januárban bemutatott újdonságát, mely egy teljesen új irányt hoz az eddig is kiváló Zephyrus szérián belül. A különleges LED világítást ugyan még nem kaptuk meg, de a minőség és az erő kimagasló.
A CES 2020 alkalmával bemutatott Zephyrus G14 óriási sikert aratott Vegasban, de azért mi óvatosan kezeltük, hiszen személyesen még nem volt alkalmunk találkozni és akármennyire is rabolta el a szívünket, kicsit féltünk attól, hogy a füstje nagyobb lesz, mint a lángja. Szerencsére bő 10 napunk volt arra, hogy minden porcikáját megismerjük és eldöntsük, hogy a hype volt nagy vagy tényleg az év legjobb gamer laptopjáról beszélünk. Sőt, az is lehet, hogy az év legjobb laptopjáról, ami elsőre merész kijelentésnek hangzik még féltáv előtt, de az az érzésünk, hogy itt valamit nagyon eltaláltak az ASUS tervezői.
A Republic of Gamers széria egyértelmű utalása arra, hogy a tervezők bizony el tudták volna képzelni ezt a gépet egy eSport játékos munkaeszközeként is, amivel egyébként nem lőttek volna mellé. A Zephyrus vonal azt jelzi nekünk, hogy a felsőbb szegmensbe érkezik és elvárható tőle a felsőkategóriás minőség, ráadásul a külseje alapján sem kell szégyenkeznünk, nem fogunk úgy kinézni, mintha visszacsöppentünk volna a gimibe. Ez a belőtt irány papíron egy ígéretes vonalnak tűnik a januári képek és beszámolók után pedig még jobban vártuk a gépet.
Nálunk a holdfogyatkozás-szürke színű modell járt, ahogy már említettük, az AniMe LED-ként elnevezett fedlapvilágítás nélkül. A gyártó elárulta, hogy szépen lassan érkeznek a különféle konfigurációk a piacra, néhány hét múlva így azt is megnézhetjük, hogy mennyi ideig képes lekötni a különleges fedlap. Ez nem kell negatívként érteni, hiszen érdekes és fontos újításról van szó, de ez a gép egyszerűen annyi más területen hoz újat, melyek a napi használatot nagyban befolyásolják, hogy az AniMe LED rögtön nem tűnik akkora dobásnak.
A szürke szín mellett egyébként holdfényfehér színben is kapható az újdonság, ami talán egy fokkal nőiesebbnek mondható, de akár férfiaknak is jó választás lehet, ha ki akarnak tűnni a szó szerint beszürkült mezőnyből. A gép alig lépi át a másfél kilót, a 14 hüvelykes kijelzőnek és a körülötte található vékony káváknak köszönhetően pedig rendkívül kompakt, így a kisebb táskákban is simán elfér a vállunkat pedig sosem húzza le.
Említettük ugyan, hogy akár a profi eSport játékosok kedvence is lehetne, de van még egy vonal, ahol az ASUS nagyon be akar vágódni. Ez nem más, mint a tartalomkészítők világa, ahová a StudioBook vonal mellett a Zephyrus vonal tagjait is szeretné beajánlani a gyártó. Valószínűleg ennek köszönhetjük azt, hogy a standard, 120Hz-es képfrissítéssel rendelkező Full HD panel mellett kapunk egy 60Hz-es, WQHD felbontással (2560 x 1440) operáló változatot is, mely a legdrágább konfigurációk kiváltsága lesz. Mindkét kijelző támogatja az adaptive-sync technológiát, vagyis képes bizonyos mértékben az aktuális teljesítményhez igazítani a képfrissítést. További IPS-szintű, jó minőségű panelekről van szó, melyek teljes mértékben lefedik az sRGB színskálát és PANTONE hitelesítést is kaptak. A nálunk járt modellben sajnos pont ez a 60Hz-es kijelző dolgozott, amivel egyébként nem lenne gond, de annyira azért mégsem értjük a koncepciót. Kissé fölöslegesnek érezzük a WQHD felbontást 14 hüvelyken, akkor már inkább egy Full HD-s OLED panelt kérnénk, így indokolt lenne a felár, elképesztő képminőséget kapnánk és tovább nőne a különlegességek listája.
Hardveresen egyébként abszolút bivalyerős a gép. A 4. generációs Ryzen processzorok nagyon komolyat pakolnak az Intel orra alá, ebben a modellben pedig 8-magos Ryzen 7 4800H vagy Ryzen 9 4900H dolgozik. Hatékony és nagyon erős megoldásokról van szó, amit az NVIDIA grafikus megoldásai egészítenek ki a középkategória alsóbb felébe sorolható GTX 1650 Ti-tól egészen a komoly ajánlatnak mondható GeForce RTX 2060-ig. A mi modellünkben egy Ryzen 7 4800H, 16GB RAM és egy RTX 2060 kapott helyet. Egyébként a kijelzőtől elvonatkoztatva ez lenne az ideális konfig és állítólag 120Hz-es panellel 550-600 000 Ft között beszerezhetjük majd. Mondanunk sem kell, hogy az eSport címek remekül futottak, a gyorsabb panelt simán ki lehetne használni, de még a legújabb AAA játékok esetében sem lehet okunk a panaszra High és Ultra beállítások mellett.
A ház vékonyabb, mint 2cm, így nem várhatjuk el, hogy néma legyen a gép. Magas terhelésnél bizony szólnak a ventik, de ez manapság már a nála jóval vastagabb megoldásokra is igaz. Az biztos, hogy sikerült a lehetőségekhez képest kordában tartani az erőt, ráadásul ha eltekintünk a játéktól, akkor simán elérhető az 5-6 órás munkaidő. Ha ez nem lenne elég, akkor nem muszáj a dedikált töltőt használni, hiszen a megjelölt USB-C csatlakozón keresztül is tölthető a G14, ami egy kiváló extra. A dobozban található akkumulátor sem egy nagy darab egyébként. Ami még fontos lehet, az a WiFi 6 technológia megléte, illetve a fehér háttérvilágítás, melynél láttunk már ugyan erősebbet, de bőven elmegy, ráadásul magyar kiosztással kerül piacra a gép.
A kezdőár egyébként olyan 430-450 000 Ft köré várható, cserébe pedig 8GB RAM, 512GB SSD, egy R7 4800H és egy GTX 1650 Ti kapható. Ez egyébként egy tipikus koleszos, egyetemista konfiguráció, mellyel a legnépszerűbb eSport és multiplayer címekkel akár még a 120Hz-es kijelzője is kihajtható. Felette helyezkedik el a 16GB memóriával és GTX 1660 Ti kártyával szerelt változat, de mi igazán a már említett 560 000 Ft környékére belőtt R7 4800H-val, 16GB villámgyors memóriával, 512GB szintén gyors SSD-vel és egy RTX 2060-as grafikus gyorsítóval érkezik, a 120 Hz-es panel mellett. Feljebb már inkább a WQHD modelleket, a sokak számára felesleges R9-es vonalat és a 32GB memóriát találjuk meg.
Összességében egy kiváló gépet kaptunk, végre valami új, végre valami friss és ami talán mindennél fontosabb, végre egy olyan termék, amely tényleg azt hozta, vagy még talán többet is, mint amit az első benyomás alapján elvártunk tőle. Az olcsóbb konfigurációk kiválóan alkalmasak hobbi játékosok számára, akik közben egyetemre vagy gimnáziumba járnak, esetleg olyan munkát végeznek, amihez elég a webes felületek, az irodai szoftverek és a kisebb grafikai munkákhoz optimalizált erő. Az általunk megjelölt, árban középen helyezkedő modell lehet az igazi mindenes, egyedül talán a direkt tartalomgyártást megcélzók számára kell felmenni a WQHD-s mezőnybe, de akkor már inkább egy 15,6 hüvelykes Zephyrust kéne nézni.