Nemrég meghívást kaptunk az ASUS Magyarország főhadiszállására, hogy megnézzük a tajvani vállalat egyik legkülönlegesebb fejlesztését, az ASUS ZenBook Pro Duo-t. A tartalomgyártásra kiélezett megoldás számos különleges és egyedi fejlesztést vonultat fel, így a közel fél órás ismerkedés után is számos érdekességről számolhatunk be nektek.
Ami rögtön szembetűnt, az a 15,6 hüvelykes, 4K felbontású OLED panel. Nos, azt kell mondjuk, hogy a használata után nem túl szívesen tértünk vissza az IPS panelhez. Sőt, egy MacBook Pro-t is mellé raktunk, Retina kijelzővel, majd pedig elindítottunk egy 8K-s YouTube videót és miközben csodáltuk a gyönyörű tájat, nagyon kijött az OLED panel fölénye. Nem véletlen egyébként, hogy az Apple is szemez a technológiával és a vékonyabb kávákkal, melyet az ASUS már évek óta megvalósított. A kijelző egyébként 100%-ban lefedi a DCI-P3 színskálát és támogatja a HDR technológiát, így videósoknak és fotósoknak is ideális a grafikusok és tervezők mellett.
OLED panelt azonban már láttunk laptopban, az igazi különlegességet a második kijelző adja, amit ScreenPad Plus-nak nevezett el az ASUS. A szélesség a főképernyővel azonos, a magasságból azonban vágni kellett a fizikai billentyűzet és touchpad miatt, de azért itt is egy 4K-s IPS panelről beszélhetünk, mely matt, így a legtöbb helyzetben valóban jól használható és a betekintési szögei is jók. A ScreenPad Plus használható második monitortként, vagyis kirakhatunk rá egyszerre akár 3 alkalmazást vagy ablakot, de kiterjesztett képernyőként akár a felsővel egyben is használhatjuk. Mivel mindkét képernyő érintésérzékeny, ezért a ScreenPad Plus-on is használható a dobozban mellékelt stylus, illetve az ASUS több népszerű, kreatív szoftverekért felelős gyártóval is együtt dolgozik azon, hogy a másodlagos kijelőn megjelenjenek az extra eszköztárak, sávok és kiegészítő lehetőséget. Meglehetősen intuitív rendszerről van szó, amit könnyen meg lehet tanulni és természetesen magyarul is használható.
A hardverről is érdemes beszélni, hiszen a kretívitást kiszolgáló alkalmazásokhoz komoly erőre van szükség. Szerencsére abból itt nincs hiány, hiszen 9. generációs Intel Core i7-es vagy i9-es processzor közül lehet választani, amit egy NVIDIA GeForce RTX 2060-as VGA és jelen esetben 32GB RAM egészít ki. Ezzel a konfiggal már bátran játszhatunk is, ami az OLED panelnek köszönhetően egy egészen új élményt és ha streamelünk, akkor a ScreenPad Plus másodlagos kijelző nagyon hasznos lehet. Kirakhatjuk oda mondjuk az OBS-t, a Twitch chat-et külön ablakba és akár a Spotify-t is melléjük, miközben a főképernyőn csak a játékkal kell foglalkoznunk.
Portokkal is jól el vagyunk látva, hiszen USB-C, USB-A 3.1 és HDMI is került a gépre, egyedül talán a kártyaolvasó hiányozhat nekünk és a kreatívoknak, de a Type-C tulajdonképpen mindenre használható. Érdemes még megemlíteni a Windows Hello támogatással rendelkező IR webkamerát és a villámgyors és stabil WiFi 6-ot. A billentyűzet természetesen háttérvilágításos, a touchpad elsőre furcsa helyen lehet, de hamar megszoktuk, viszont a balkezesek hátrányból indulnak. A Numpad is a touchpad-nél kapott helyet, ezt már jól ismerjük az ASUS-tól, nagyon praktikus megoldás.
Az már ennyi idő alatt is kiderült, hogy az ASUS ZenBook Pro Duo egy igazán különleges és valóban a felhasználói élmény kiterjesztését megcélzó laptop, mely új kategóriát teremtett a piacon. Egyedül az árát sokallhatjuk, hiszen 900 000 Ft környékén kezdődik és 1,2 millió környékén áll meg, de a célközönség számára a többi gyártó sem igazán kínál olcsóbb megoldást, pláne egy OLED kijelzővel és még egy képernyővel. Az biztos, hogy házon belül lesz folytatása a projektnek, sőt azt is tudjuk, hogy hamarosan érkezik az UX481, vagyis a sima ZenBook Duo, mely egy olcsóbb és gyengébb, de sokak számára talán még jobb alternatíva lehet és abban is biztosak lehetünk, hogy a riválisok sem tétlenkednek majd.
Alig várjuk, hogy hosszabb tesztre is megkapjuk a készüléket, melyre várhatóan még ebben a hónapban sor is kerül, így akkor még részletesebben is megismerhetitek a Windows-os laptopok új királyát.
1 comment
Comments are closed.