Sokáig úgy tűnt, hogy a Dwayne Johnson és Gal Gadot nevével fémjelzett Red Notice az Universal égisze alatt kerül majd bemutatásra, de végül a Netflix szerezte meg az igen nívós gárdát és vele együtt a potenciális sikerszériát.
A Red Notice megfilmesítési jogaiért tavaly több stúdió is harcolt és az Universal már el is könyvelhette a sikert, de végül állítólag a rendezői elvárások és a potenciálisan hatalmas költségek miatt addig haboztak, míg a Netflix mindenre rábólintott és ezzel a történetének legdrágább projektjébe vágott bele. A filmet az a Rawson Marshall Thurber írta és rendezi, akit többek között a Felhőkarcoló és Családi üzelmek filmek alapján ítélhetünk meg. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a két igen nagy sztárhoz Ryan Reynolds is csatlakozik.
A történet állítólag képzőművészeti alkotásokra szakosodott rablásokról és az utánuk való hajszáról fog szólni, de még rengeteg információt várhatunk a munka haladtával. A Netflix állítólag szeretne ebből egy franchise-t elindítani, ami igen ambiciózus tervnek hangzik. Az első rész állítólag 130-150 millió dollár körüli költségvetésből készülhet, ebből pedig rögtön 20 millió dollár a Szikla számláján landol majd.